2010. április 5., hétfő

Utazásmód


(Edward szemszöge)
Emmett, Jasper, Carlisle, Renesmée és én a nappaliban ültünk, és a lányok készülődését szemléltük, amikor nekem hirtelen eszembe jutott valami.
- Megyek megkérdezem Lucast, hogy nincs e kedve velünk tartani, hisz már ő is családtag - mondtam, majd elindultam az emeletre.
Megálltam az a szoba előtt amit Lucas vett birtokba és bekopogtam.
- Szabad - hallottam bentről a barátságos választ.
- Szia, nem zavarlak? - köszöntem neki.
- Szia, nem dehogy, gyere csak - felelte és míg én beléptem a szobába ő addig lerakta a könyvet, amit éppen olvasott a kanapéval szemben álló kis asztalra.
- Beszélni szeretnék veled. Tudod Renesmée, Bella és én úgy döntöttünk elmegyünk kirándulni, és gondoltuk a családot is elhívjuk magunkkal. A többiek mind igen mondtak és azért jöttem, hogy megkérdezzem nincs e kedved velünk tartani - mondtam el ezt a kis monológot.
- Hát ha nem zavarok, akkor nagyon szívesen veletek mennék - felelte bizonytalanul.
- Persze, hogy nem zavarsz, ja és perceken belül indulunk, úgyhogy várunk a nappaliban - mondtam még neki, majd elindultam vissza a többiekhez.
Lucas két perc múlva már lent is volt, és velünk együtt szemlélte a lányok sürgését-forgását.
Míg vártunk nekem eszembe jutott egy remek ötlet, bár nem biztos, hogy mindenkinek tetszeni fog. Bellának és nekem is sokat jelentenek azok az kirándulások, amikor a hátamon vittem őt, és talán a családom többi tagjának sem lenne kifogása az ellen, hogy kipróbálja.
- Lenne egy ötletem - fordultam a fiúk felé.
- Hallgatunk, öcsi - élénkült fel Emmett azonnal.
- Mi lenne, ha a lányok a hátunkon utaznának a rétig? - kérdeztem meg tőlük halkan, nehogy a lányok meghallják.
- Szerintem Alice benne lesz - mosolygott biztatóan Jasper.
- Azt hiszem Esmének sem lesz ellene kifogása - mondta Carlisle.
- Én erre soha nem fogom tudni rávenni Rosalie-t - keseredett el Emmett.
- Talán mégis, ha segít neked valaki rávenni - mondta Jasper.
Én értettem a célzást, de melák öcsém nem, ezért inkább megsúgom neki, nehogy megerőltesse azt a hatalmas agyát.
- Renesmée - súgtam neki oda.
- Ja az unokahúgom - ragyogott fel az értelem a szemében - igen így tényleg sokkal több esélyünk van, mert Rose nem tud neki nemet mondani.
- Ez igaz, még nálad is jobban tud hatni Rosaliera - kuncogott Jasper, és ez a mondata minket is megnevettetett.
Ekkor megjelentek a lányok és minket figyeltek somolyogva.
- Min nevettek ennyire? - kérdezte Alice, mire Jasper csak annyit válaszolt:
- Ez olyan pasis dolog, szívem - majd egy puszit nyomott a húgom arcára.
- Rendben, mi kész vagyunk. Akkor indulhatunk? - kérdezte az én gyönyörű feleségem.
- Persze, de ha már az indulásnál tartunk lenne egy ötletem az utazásunk mikéntjére - kezdte bele az ötletem felvázolásába.
- Igen? Miért, hogy szeretnél utazni? - kérdezte anya kedvesen.
- Arra gondoltam mi lenne, ha kipróbálnátok hogyan utazott velem Bella emberként - mondtam el a tervet.
- Várj, úgy érted, hogy ti vinnétek minket a hátatokon? - kérdezte meg Rose, hogy jól hallotta e, amit mondtam.
- Igen - válaszoltam.
- Én benne vagyok - pörgött be azonnal az én pöttöm húgom.
- Szerintem is kipróbálhatnánk - küldött felém egy biztató mosolyt anya.
- Én szeretek így utazni - mosolygott kislányom is.
- Bella? - néztem kérdőn szerelmemre.
- Mint régen - válaszolta majd egy finom csókot lehelt ajkaimra.
- Ami engem illett én kihagyom - hallatszott Rosalie nemleges válasza.
- Ugyan már Rose baby, hiszen mindenki benne van, még anya is - kezdte el győzködni őt Emmett.
- Nem Emmett, nekem tökéletesen megfelel a saját lábamon való közlekedés - makacskodott tovább nővérem.
- Rosalie hidd el nekem, hogy nem is olyan szörnyű - próbálta őt meggyőzni szerelmem is.
Ez után a mondata után kérdőn néztem Bellára, ugyanis nekem eddig még nem is mondta, hogy számára ez a "nem is olyan szörnyű" kategóriába tartozik.
Gondolatmenetemet Jasper torokköszörülése zavarta meg, ami ha jól látom Bella kijelentésére vonatkozik.
Szerelmem is észrevette Jasper reakcióját, és ismét megszólalt:
- Jól van, jól van... ami engem illet én szeretek Edward hátán utazni - sütötte le a szemeit, mintha zavarban lenne.
- Az nem baj, mami. Én is szeretek apuval így utazni - szökkent oda lányom Bellához.
- Anyja lánya - kuncogott Emmett, mire mindenkiből kitört a nevetés.
- Rose néni - szólította meg Renesmée a legelbűvölőbb mosolyával Rose-t.
- Igen, kicsim? - nézett rá kíváncsian.
- Próbáld ki a kedvemért, ha nem tetszik többet nem kérünk rá, de most az egyszer próbáld ki - kérlelte Renesmée.
Nyert ügyünk van. Ha ennek a kérlelésnek nem lesz hatása, komolyan mondom Rosalie a Jégkirálynő.
- Jól van, de csak most az egyszer - adta meg magát Rose.
Oké akkor mégsem kapja meg azt a címet.
- És Renesmée kinek a hátán fog utazni? - kérdezte szerelmem.
- Ööö... ha nem bánjátok, és Renesmée is beleegyezik, akkor én szívesen vinném őt - ajánlotta Lucas.
Bellával egymásra néztünk és egyszerre mondtuk ki:
- Nekünk nincs ellene kifogásunk.
- Kicsim neked így jó lesz? - kérdezte Bella a lányunktól.
- Persze - mosolygott ránk, majd odaszökkent Lucas mellé.

Miután ezt megbeszéltük kimentünk az udvarra, és mindenki felkészült az indulásra. Bella egy gyakorlott mozdulattal felpattant a hátamra. Alice a kis energiabomba, a legkisebb akadály nélkül felpattant Jasper hátára, míg Esmé egy szégyenlős mozdulattal és Carlisle segítségével elhelyezkedett apa hátán. Lucas nagyon kedvesen viselkedett Renesméevel. Látszott rajta, hogy még nem nagyon ismeri a lányomat, mivel megkérdezte Renesméet, hogy segítsen e neki fölmászni a hátára, mire lányom egy angyali kacaj kíséretében felszökkent a hátára. Eddig rendben is vagyunk, már csak Emmették vannak hátra.
- Baby, segítsek? - kérdezte Emmett a tanácstalanul álldogáló feleségét.
- Bella mutasd meg kérlek Rosenak te hogyan szoktál felmászni a hátamra - súgtam oda szerelmemnek.
Ő azonnal leszállt rólam és odaszólt Rosalienak:
- Nézd csak, Rose , én így csinálom - mondta, majd egészen lassan visszamászott a hátamra.
Nővérem, Bellát utánozva szép lassan felmászott Emmett hátára.
- Na akkor, ha mindenki elhelyezkedett, akkor induljunk - mondtam, és már szaladtam is.
Bella és én mentünk elöl, mögöttünk Renesmée és Lucas, őket Alice és Jasper követte, akik nyomában szorosan ott volt Esmé és Carlisle, majd végül a sort a Rosalie - Emmett páros zárta.

6 megjegyzés:

  1. Szia!
    Nagyon jó lett ez a rész!Remélem hogy nemsokára lesz friss!
    Bebi

    VálaszTörlés
  2. Hello!
    Hát ez nagyon édes fejezet lett!
    Úgy előttem volt, ahogy egymás hátán mennek :D
    bár nagyon eltűntél mostanában, örülök, hogy újra itt vagy :D
    alig várom a folytatást!
    puszi
    mesi28

    VálaszTörlés
  3. nagyon jó feji lett.nekem tetszik a történeted és szeretném megkérdezni, hogy benne lennél-e egy linkcserében.az enyém: http://bella59-twilightfanfictions.blogspot.com
    puszi Bella

    VálaszTörlés
  4. Szia! Nekem nagyon tetszett ez a rész is! Olyan idilli lett, meg vicces is:):):) Lehet, hogy a végén Rose-nak tetszik majd a legjobban az utazás:) Várom a kövit:)

    VálaszTörlés
  5. Mikor folytatod????jó!!
    Eddig irtó jó!!

    Hiányzik a töri folyti...

    Várom!!!!!
    Köszi

    VálaszTörlés
  6. mikor lesz folytatás ??? :(( remélem minnél hamarabb

    VálaszTörlés