2010. május 1., szombat

Anyák napja


Ezt a kis szösszenetet úgy éreztem le kell írnom.


Ma van anyák napja. Ez a nap alapvetően nem egy szomorú nap, de számomra mégis magával hozza a fájó érzéseket. Hosszú évekig semmibe vettem ezt a napot, de senki nem várhatja el tőlem, hogy a történtek után egy percet is áldozzak erre az eseményre.
Egészen kiskoromban történt, éppen hogy csak elkezdtem az iskolát, csupán egy elsős kislány voltam még akkor. Május első vasárnapjáról mindenki tudja, hogy azaz anyák napja. Az iskolában mi már április közepétől erre a napra készültünk az osztálytársaimmal és a tanítónénikkel. Virágot ültettünk kis cserepekbe és minden nap meglocsoltuk őket, a fény felé fordítottuk és gondoztuk őket, hogy amikor odaadjuk az anyukáinknak büszkén mondhassuk: „ Anya ezt a virágot akkora szeretettel gondoztam, ahogy te is engem minden egyes nap.” Az anyukám könnyes szemmel magához ölelne és az suttogná nekem: „Köszönöm, kicsim” . Én így képzeltem el magamban és már izgatottan vártam azt a bizonyos vasárnapot, ami el is érkezett, de nem azt történt, amit én elképzeltem. Reggel miután felébredtem elindultam megkeresni anyát. Végig mentem a nappalin, a konyhán és még a fürdőszobába is bekopogtam hátha ott van, de miután egyikben sem találtam meg az én drága anyukámat, úgy döntöttem megnézem a szüleim szobáját, hátha ők még nem ébredtek fel. A szobájuk ajtaja résnyire nyitva volt, én úgy döntöttem benézek és ha még alszanak, akkor nem is zavarom őket. A szobában apukám ott ült az ágyon könnyes arccal a mami kedvenc kardigánját magához szorítva, de az anyukámat nem láttam sehol. Csendben odamentem apuhoz és megsimogattam az arcát, majd amikor rám nézett azt kérdeztem: „Apa mi a baj, és hol van anya?” Ekkor apukámból ismét előtörtek a könnyek és ő kétségbeesetten szorított magához. Nem értettem semmit, nem értettem hol van anya, nem értettem miért nincs itt, nem értettem apa miért sír és miért hajtogatja egyfolytában azt, hogy: „Sajnálom, kicsim…annyira sajnálom…”
Hosszú percek múlva sikerült kicsit megnyugodnia, akkor leültetett maga mellé és halkan szinte suttogva beszélni kezdett hozzám.
-„Sajnálom, kicsim…annyira, sajnálom, de a mami már nem fog hazajönni…soha.”
-„Azért, mert rossz voltam? Megbántottam valamivel? Apa ígérem soha többet nem teszek semmi rosszat , csak mond meg anyunak, hogy jöjjön haza.” Ő ismét a feltörni készülő könnyeivel küszködött, miközben nekem válaszolt.
-„ Kicsim te semmi rosszat nem tettél. Ez nem a te hibád. A mami nem miattad nem jön már haza többé. Te semmi rosszat nem tettél és soha semmivel nem bántottad meg anyukádat.”
-„Akkor mi a baj apa? Hova ment anya? Miért nem jön már haza…soha többé?”
-„Kicsim a maminak el kellet menni, de hidd el, hogy ő nem akart elmenni, de muszáj volt.”
-„Hova ment a mami? Miért nem megyünk utána és kérjük meg, hogy jöjjön vissza hozzánk?”
-„ A mami felment az angyalok közé, kicsikém és mi oda nem mehetünk utána.”
-„ Igen az angyalok közé és most már onnan fog vigyázni rád, és igaz , hogy mi nem láthatjuk, de ő most is itt van velünk.”
-„ Hol, apa?”
-„ Itt bent”- mondta , majd megfogta a kezemet és a szívem fölé rakta – „ Itt van velünk, a szívünkben.”
Eleinte nem értettem miért nem lehet velem az anyukám. Nem értettem miért kellett neki az angyalokhoz költöznie, hiszen neki mi vagyunk a családja, akkor neki miért kell az angyalokkal élni? Ahogy telt az idő és én egyre nagyobb lettem megértettem, hogy az én anyukám miért nincs velem. Az én anyukám nem egyszerűen máshova költözött, nem ő…elment, és akkor, amikor ezt megértettem a szívem meghasadt. Egy hatalmas lyuk keletkezett ott belül, ami egyfolytában, szüntelenül fájt, de a legrosszabb mindig május első vasárnapja volt, az a nap amikor az én anyukám elment. Hosszú évekig nem vettem tudomást erről a napról, nem érdekelt, hogy mások mit adnak az anyukájuknak, nem érdekeltek a virágok, nem érdekelt ez a nap. Én csak azt tudtam erről a napról, hogy ez jobban fáj, mint bármelyik másik nap.
Hogy mi változott?
Miért fontos számomra ez a nap újra?
Mi gyógyította meg a meghasadt szívemet?
Vagy inkább ki?
Az összes kérdésre ugyan az a válasz: a LÁNYOM. Az én egyetlen kis angyalom, aki minden évben megajándékoz engem anyák napján. Kedves szavakkal, egy öleléssel vagy akár egy puszival. A lányom az, aki anyák napján megajándékozott engem egy kis cserepes virággal, egy olyan kis virággal, amilyet én annak idején nem adhattam oda az anyukámnak. Tudom, hogy az anyukám nem akart itt hagyni engem, hogy az angyalok országába költözzön, és azt is tudom, hogy én mit nem akarok. NEM akarom itt hagyni a lányomat. Nem akarok az angyalok országába költözni, és nem akarok neki annyi fájdalmat okozni, amennyit én éreztem akkor, amikor elveszítettem az anyukámat. Tudom, hogy az anyukám ott van fent az angyalok között, vigyáz rám és nem engedi, hogy bárki is elragadjon engem a lányomtól úgy, ahogy egykor őt elragadták tőlem. Az ember szereti azt, aki fontos neki. Minden embert máshogy szeretünk, de csak egy valaki van akit már a létezésünktől fogva szeretünk: az Anyukánkat.

2010. április 18., vasárnap

FRISS...

FENT A FRISS!
Nagyon sajnálom, hogy ilyen sokáig nem hoztam semmit.
Sajnos ez egy nagyon rossz időszak volt számomra, de ezzel nem akarok senkit sem traktálni.
Úgy érzem, most már túljutottam a holtponton. Igyekszem tartani a heti egy új fejezetet.
Köszönöm, azoknak akik kitartottak mellettem ebben a "böjtben", és rettentően örülök, hogy már 48 rendszeres olvasóm van.
Jó olvasást!
Puszi Rella

Ui.: Tudom, hogy ezután a nagy semmi után nem igazán kérhetek ilyet, de jól esne ha néhány komival biztatnátok.

2010. április 5., hétfő

Utazásmód


(Edward szemszöge)
Emmett, Jasper, Carlisle, Renesmée és én a nappaliban ültünk, és a lányok készülődését szemléltük, amikor nekem hirtelen eszembe jutott valami.
- Megyek megkérdezem Lucast, hogy nincs e kedve velünk tartani, hisz már ő is családtag - mondtam, majd elindultam az emeletre.
Megálltam az a szoba előtt amit Lucas vett birtokba és bekopogtam.
- Szabad - hallottam bentről a barátságos választ.
- Szia, nem zavarlak? - köszöntem neki.
- Szia, nem dehogy, gyere csak - felelte és míg én beléptem a szobába ő addig lerakta a könyvet, amit éppen olvasott a kanapéval szemben álló kis asztalra.
- Beszélni szeretnék veled. Tudod Renesmée, Bella és én úgy döntöttünk elmegyünk kirándulni, és gondoltuk a családot is elhívjuk magunkkal. A többiek mind igen mondtak és azért jöttem, hogy megkérdezzem nincs e kedved velünk tartani - mondtam el ezt a kis monológot.
- Hát ha nem zavarok, akkor nagyon szívesen veletek mennék - felelte bizonytalanul.
- Persze, hogy nem zavarsz, ja és perceken belül indulunk, úgyhogy várunk a nappaliban - mondtam még neki, majd elindultam vissza a többiekhez.
Lucas két perc múlva már lent is volt, és velünk együtt szemlélte a lányok sürgését-forgását.
Míg vártunk nekem eszembe jutott egy remek ötlet, bár nem biztos, hogy mindenkinek tetszeni fog. Bellának és nekem is sokat jelentenek azok az kirándulások, amikor a hátamon vittem őt, és talán a családom többi tagjának sem lenne kifogása az ellen, hogy kipróbálja.
- Lenne egy ötletem - fordultam a fiúk felé.
- Hallgatunk, öcsi - élénkült fel Emmett azonnal.
- Mi lenne, ha a lányok a hátunkon utaznának a rétig? - kérdeztem meg tőlük halkan, nehogy a lányok meghallják.
- Szerintem Alice benne lesz - mosolygott biztatóan Jasper.
- Azt hiszem Esmének sem lesz ellene kifogása - mondta Carlisle.
- Én erre soha nem fogom tudni rávenni Rosalie-t - keseredett el Emmett.
- Talán mégis, ha segít neked valaki rávenni - mondta Jasper.
Én értettem a célzást, de melák öcsém nem, ezért inkább megsúgom neki, nehogy megerőltesse azt a hatalmas agyát.
- Renesmée - súgtam neki oda.
- Ja az unokahúgom - ragyogott fel az értelem a szemében - igen így tényleg sokkal több esélyünk van, mert Rose nem tud neki nemet mondani.
- Ez igaz, még nálad is jobban tud hatni Rosaliera - kuncogott Jasper, és ez a mondata minket is megnevettetett.
Ekkor megjelentek a lányok és minket figyeltek somolyogva.
- Min nevettek ennyire? - kérdezte Alice, mire Jasper csak annyit válaszolt:
- Ez olyan pasis dolog, szívem - majd egy puszit nyomott a húgom arcára.
- Rendben, mi kész vagyunk. Akkor indulhatunk? - kérdezte az én gyönyörű feleségem.
- Persze, de ha már az indulásnál tartunk lenne egy ötletem az utazásunk mikéntjére - kezdte bele az ötletem felvázolásába.
- Igen? Miért, hogy szeretnél utazni? - kérdezte anya kedvesen.
- Arra gondoltam mi lenne, ha kipróbálnátok hogyan utazott velem Bella emberként - mondtam el a tervet.
- Várj, úgy érted, hogy ti vinnétek minket a hátatokon? - kérdezte meg Rose, hogy jól hallotta e, amit mondtam.
- Igen - válaszoltam.
- Én benne vagyok - pörgött be azonnal az én pöttöm húgom.
- Szerintem is kipróbálhatnánk - küldött felém egy biztató mosolyt anya.
- Én szeretek így utazni - mosolygott kislányom is.
- Bella? - néztem kérdőn szerelmemre.
- Mint régen - válaszolta majd egy finom csókot lehelt ajkaimra.
- Ami engem illett én kihagyom - hallatszott Rosalie nemleges válasza.
- Ugyan már Rose baby, hiszen mindenki benne van, még anya is - kezdte el győzködni őt Emmett.
- Nem Emmett, nekem tökéletesen megfelel a saját lábamon való közlekedés - makacskodott tovább nővérem.
- Rosalie hidd el nekem, hogy nem is olyan szörnyű - próbálta őt meggyőzni szerelmem is.
Ez után a mondata után kérdőn néztem Bellára, ugyanis nekem eddig még nem is mondta, hogy számára ez a "nem is olyan szörnyű" kategóriába tartozik.
Gondolatmenetemet Jasper torokköszörülése zavarta meg, ami ha jól látom Bella kijelentésére vonatkozik.
Szerelmem is észrevette Jasper reakcióját, és ismét megszólalt:
- Jól van, jól van... ami engem illet én szeretek Edward hátán utazni - sütötte le a szemeit, mintha zavarban lenne.
- Az nem baj, mami. Én is szeretek apuval így utazni - szökkent oda lányom Bellához.
- Anyja lánya - kuncogott Emmett, mire mindenkiből kitört a nevetés.
- Rose néni - szólította meg Renesmée a legelbűvölőbb mosolyával Rose-t.
- Igen, kicsim? - nézett rá kíváncsian.
- Próbáld ki a kedvemért, ha nem tetszik többet nem kérünk rá, de most az egyszer próbáld ki - kérlelte Renesmée.
Nyert ügyünk van. Ha ennek a kérlelésnek nem lesz hatása, komolyan mondom Rosalie a Jégkirálynő.
- Jól van, de csak most az egyszer - adta meg magát Rose.
Oké akkor mégsem kapja meg azt a címet.
- És Renesmée kinek a hátán fog utazni? - kérdezte szerelmem.
- Ööö... ha nem bánjátok, és Renesmée is beleegyezik, akkor én szívesen vinném őt - ajánlotta Lucas.
Bellával egymásra néztünk és egyszerre mondtuk ki:
- Nekünk nincs ellene kifogásunk.
- Kicsim neked így jó lesz? - kérdezte Bella a lányunktól.
- Persze - mosolygott ránk, majd odaszökkent Lucas mellé.

Miután ezt megbeszéltük kimentünk az udvarra, és mindenki felkészült az indulásra. Bella egy gyakorlott mozdulattal felpattant a hátamra. Alice a kis energiabomba, a legkisebb akadály nélkül felpattant Jasper hátára, míg Esmé egy szégyenlős mozdulattal és Carlisle segítségével elhelyezkedett apa hátán. Lucas nagyon kedvesen viselkedett Renesméevel. Látszott rajta, hogy még nem nagyon ismeri a lányomat, mivel megkérdezte Renesméet, hogy segítsen e neki fölmászni a hátára, mire lányom egy angyali kacaj kíséretében felszökkent a hátára. Eddig rendben is vagyunk, már csak Emmették vannak hátra.
- Baby, segítsek? - kérdezte Emmett a tanácstalanul álldogáló feleségét.
- Bella mutasd meg kérlek Rosenak te hogyan szoktál felmászni a hátamra - súgtam oda szerelmemnek.
Ő azonnal leszállt rólam és odaszólt Rosalienak:
- Nézd csak, Rose , én így csinálom - mondta, majd egészen lassan visszamászott a hátamra.
Nővérem, Bellát utánozva szép lassan felmászott Emmett hátára.
- Na akkor, ha mindenki elhelyezkedett, akkor induljunk - mondtam, és már szaladtam is.
Bella és én mentünk elöl, mögöttünk Renesmée és Lucas, őket Alice és Jasper követte, akik nyomában szorosan ott volt Esmé és Carlisle, majd végül a sort a Rosalie - Emmett páros zárta.

2010. március 23., kedd

Díj..


Ez egy blogger díj. A szabályok a következők:
1) ha valaki adja, én elfogadom, ellenvetés nélkül.
2)a logót kirakom a blogomba.
3)a szabályzatot kirakom a blogomba.
4)megnevezek hat másik blogot, akiknek átadom a címet.
5)kitöltöm a tesztet, és kirakom a blogomba.
6)megnevezem, hogy kitől-, és mikor kaptam, és nagy, színes betűkkel kirakom a blogomba.
7)betartom a szabályokat.

Akiknek a díjat adnám:
1.http://cullenlove-alice23.blogspot.com/
2.http://lapushvampirja.blogspot.com/
3.http://aharmadikuralkodohaz.blogspot.com/
4.http://haujnapkelbyrami.blogspot.com/
5.http://robpattinsonfiction.blogspot.com/
6.http://szylu.blogspot.com/

Név: Gabi, Rella
Lakhely: Magyarország
Születési hely: Magyarország, Budapest
Magasság: 160 cm
Névnap: december 12.
Foglalkozás: tanuló
Testvérek:3
Anyanyelv: magyar
Beszélt nyelvek: magyar, francia és egy kicsit az angol
Gyűjtemény: könyvek, képeslap, zene
Cipőméret: 37
Iskola: PSGGSZKI
Kedvencek: Twilight, FTT, csoki
Hobbi: írás, olvasás, zene hallgatás
Zsebpénz: ezt nem mondom meg
Kívánság: ismét beszélni ... valakivel
Álom:szeretnék egyszer eljutni Spanyolországba
Szerencseszám: 2, 17
Szeretnék találkozni: Alice 23-mal, a barátaimmal és 'valakivel'
Háziállatok: 1 kutya

Köszönöm a díjat DRUSILLÁNAK :D 2010. március 22.

Diamond Blogger


Szabályok:
1. Megköszönöd, akitől kaptad, és belinkeled
2. Elküldöd azoknak, akik szerinted megérdemlik (max 10 ember).
3. Értesíted őket az ajándékról =)
4. Leírod, miért szeretsz másoknak írni.
5. Pár mondatban bemutatkozol a nagyvilágnak =)

1. Nagyon szépen köszönöm a díjat Nővérkém (Alice23):
http://cullenlove-alice23.blogspot.com/

2.
http://twilight-sztory.blogspot.com/
http://feketeangyalsaga.blogspot.com/
http://sparkle-moon.blogspot.com/
http://drusilla1985.blogspot.com/

3. megvan

4. Azt hiszem nem kimondottan másoknak írok, hanem magamnak. Az hogy vannak, akik olvassák amit írok, hatalmas örömet okoz nekem. Nekem az írás, egy másik világ, ahova úgymond 'elmenekülök' a hétköznapokból.

5. Én egy 16 éves lány vagyok, aki francia - magyar két tannyelvű tagozatra járok a gimiben.
Imádom a csokit. Sajnos hiába töröm a fejem, még nem tudom mi leszek ha 'nagy leszek'.

2010. március 4., csütörtök

Na ki jön velünk?


(Renesmée szemszöge)

Amikor megérkeztünk a nagyiékhoz Alice és Jasper épp sakkoztak, ami elég vicces, mivel Alice néni előre látja Jasper bácsi összes lépését. Rose néni egy divat magazint lapozgatott elmélyülten, míg Emmett bácsi a foci meccset nézte a tv-ben. Hupsz, még jó, hogy apun kívül senki nem hallja a gondolataimat, ugyanis Alice, Rose, Jasper és Emmett a lelkemre kötötte, hogy semmi néni és bácsi. Nem tehetek róla, de magamban néha kicsúszik. Apa halkan kuncogott, míg rá nem néztem.
Tudtam, hogy rajtam nevet, de jobbnak láttam ha tudatom vele, hogy nem szeretnék egy újabb kiselőadást a nagynénikéimtől és a nagybácsikáimtól.

- Sziasztok - köszöntem vidáman és odaszaladtam mindenkihez, hogy a köszöntést megtoldjam még egy nagy puszival is. Alice felpattant és megpörgetett a levegőben, Jasper csak összeborzolta a hajam, ő valahogy ezt viccesnek találta én már kevésbé, Rosalie megölelt és visszaigazgatta a tincseimet a helyére és Emmett, hát tőle megkaptam a szokásos Emmettes ölelést, amitől szinte ropogtak a csontjaim.
- Nagyiék? - kérdeztem.
- Esmé a konyhában, Carlisle pedig a dolgozószobájában - felelte Alice.
- Megyek köszönök nekik is - szóltam még vissza anyáéknak, akik épp a köszöntek a családból jelenlévőknek.
Elindultam fölfelé a lépcsőn emberi tempóban, majd az első emeleten megálltam a második ajtónál és bekopogtam, amire a válasz csak egy barátságos 'Szabad' volt a válasz. Benyitottam és bent megláttam nagyapát az asztala mögött ülni egy hatalmas könyvel a kezében.
- Szia nagyapa - szökkentem mellé és neki is adtam egy puszit.
- Szia tündérem - köszönt ő is mosolyogva.
- Mit olvasol? - kérdeztem a hatalmas könyvet nézve, mert számomra ismeretlen nyelven íródott.
- Egy orvoslással foglalkozó könyvet - felelte nagyapa.
- Milyen nyelven írták a könyvet? - faggatóztam tovább.
- Olaszul - adta meg Carlisle a választ.
- Nagyapa te hány nyelvet beszélsz?
- Jaj, kis bogaram feleannyin, mint az apukád - mondta ő mosolyogva.
- Erről még kifaggatom aput - gondolkodtam el, majd eszembe jutott, hogy miért is jöttünk - Nagyapa le tudnál menni a többiekhez a nappaliba, mert anyáék és én beszélni szeretnénk veletek?
- Persze kicsim.
- Rendben, lent találkozunk én még szólok a nagyinak is - mondtam, majd már szaladtam is a konyha felé, ahonnan nagyon finom illatok áradtak felém. Nagyi háttal állt nekem és éppen sütiket pakolt ki egy tepsiből tányérra. Odaszökkentem mellé és megöleltem.

- Szia nagymami - köszöntem neki és őt is megpusziltam.
- Szia angyalom - fordult oda hozzám egy szeretetteljes mosollyal.
- Mit sütöttél nagyi? - kérdeztem és a sütik felé fordítottam a tekintetem.
- Neked sütöttem a kedvenc csokis sütidet - mosolygott rám.
- Csokidarabkák is vannak benne? - kérdeztem.
- Igen pont úgy, ahogy szereted.
- Köszönöm - hálálkodtam és Esmé nyakába vetettem magam, aki szorosan magához ölelt egy pillanatra majd lerakott a földre.
- Vegyél belőle bátran vagy tudod mit, fogd az egész tányérral és mennyünk be a nappaliba a többiekhez, jó? - kérdezte nagyi kedvesen.
- Én csak bólogattam, mivel már is bekaptam egy sütit.

Nagyival átsétáltunk a nappaliba, ahol mindenki kényelmesen helyet foglalt és jókedvűen beszélgettek egymással. Mi is leültünk nagyival és bekapcsolódtunk a beszélgetésbe. Körülbelül egy órán át beszélgethettünk így, egészen addig míg nem apa és az én tekintetem találkozott és gondolatban üzentem neki, hogy most már kérdezzük meg őket, mire apa belekezdett:
- Figyeljetek rám egy percre, kérlek! - szólt halkan, mire mindenki elhallgatott és rá emelte a tekintetét - Renesmée, Bella és én kirándulni megyünk ma és arra gondoltunk titeket is elhívunk magunkkal.
- Nagyon örülnénk neki, ha velünk jönnétek, persze csak ha van kedvetek hozzá - mondta anya is.
- Kérlek gyertek velünk! Nagyon jó móka lesz - néztem rájuk boci szemekkel.
- Persze, hogy megyünk, igaz Rose baby? - nevetett Emmett vidáman.
- Igen, mi megyünk - bólogatott Rose.
- Mi is - jelent meg egy ezer wattos mosoly Alice arcán.
- Már láttad, igaz? - kérdeztem én is óriási mosollyal az arcomon.
- Természetesen - felelte kuncogva.
- Mi is veletek tartunk - mosolygott rám nagyapa is.
- Igen és én megyek is pakolok valami ennivalót neked kicsim - mondta nagyi és már el is tűnt a konyha irányában.
- Segítek Esmének - mondta anya és ő is eltűnt arra, amerre a nagyi.
- Én és Rose összekészítjük a többi holmit. Fél óra múlva indulás - hadarta el Alice a tervet, majd Rosalieval a nyomában eltűntek a lépcső tetején.
Emmett, Jasper, Carlisle, apa és én pedig jobbnak láttuk, ha a nappaliban várjuk meg míg a többiek elkészülnek. Én már izgatottan vártam a kirándulást és biztos voltam benne, hogy nagyszerű lesz.

2010. február 17., szerda

Sziasztok

Sziasztok Drágáim!
FENT A FRISS
Köszönöm mindenkinek a támogatást és a türelmet.Nagyon sokat jelentett nekem, hogy ebben a nehéz időszakban is mellettem álltatok.Köszönöm minden olvasómnak, mind a 42 rendszeres olvasómnak és mindenkinek aki vagy kommentben vagy chatben írt nekem.Szeretlek titeket.
Mivel nagyon sokat késtem vele és nem is lett olyan hosszú a friss, mint szerettem volna ezért holnap ha minden igaz felteszem nektek a kirándulást is. ( Na jó elárulom a másik okát is a gyors frissnek, ami a következő: én az a fura ember vagyok, akit feldob a születésnapja :P nézzétek el nekem és most nagyon fel vagyok dobva és ezt ki kell írnom magamból. Ja és elárulok egy titkot sok sok komival feltudtok annyira dobni, hogy gyorsabban hozzam a frisseket ;) :) na jó sok a szóból)
Jó olvasást. :D
És kérlek ajándékozzatok meg néhány komival, mert az előző fejihez is csak 2-t kaptam.
Ha feleannyi komit kapnék, mint ahányan elolvassák én már attól is ugrálnék örömömben.
Puszi Rella
Ui.: Kérlek írjatok KOMIT.