Boldog....

Sziasztok!
,,A lelkedbe boldogság, szívedbe béke, ezt kívánom Nektek az Újévre. Kívánom Nektek 12 hónap egészséget, 52 hét szerencsét, 365 nap nyugalmat, 8760 óra szerelmet, 525600 boldog percet!"
Boldog Új Évet Kívánok Nektek!
Puszi: Rella

Mi történt?

(Edward szemszöge)
Mialatt szorosan öleltük egymást, a családom és Lucas kimentek
a szobából. Bellával addig simogattuk Renesmée hátát, míg
végre ő is megnyugodott.
- Minden rendben, kicsim? – kérdezte szerelmem kislányunktól.
- Persze, mami. Te jól vagy?
- Én jól vagyok, ne aggódj kicsim – felelte Bella mosolyogva.
- Olyan jó hallani a hangotokat – mondtam.
- Edward mi történt? Meddig voltunk betegek? – kérdezte
szerelmem.
- Tudod miután Renesmée a lépcsőn elájult, épp hogy odaértem,
mert te is rögtön utána elájultál. Ez történt tíz napja.
- Tíz napja? – lepődött meg Bella.
- Igen. Egy hét elteltével úgy döntöttünk, hogy Carlisle, Emmett
és én elmegyünk a Volturihoz – meséltem el.
Miután láttam az ijedt pillantásukat, jobbnak láttam megnyugtatni
őket.
- Semmi baj. Nem voltak gondok, de ők sem tudtak segíteni.
Vagyis, hogy pontos legyek, azt ajánlották, hogy menjünk el
Dél-Amerikába beszélni valakivel – számoltam be nekik.
- Kivel? – kérdezte szerelmem.
- Azt mondták keressük Marissát és a társát. Marissa egy félvér,
mint Renesmée. Meg is találtuk őket Dél – Amerikában, sőt
Carlisle segített a szülésnél.
- Milyen szülésnél? – szerelmemen láttam, hogy nem teljesen érti.
- Marissa terhes volt. Marissáék megígérték, hogy meglátogatnak
minket a kislányukkal.
Miután befejeztem láttam szerelmem boldogan csillogó szemeit,
amikkel kislányunkat nézte, engem is átjárt az öröm.
- Hogy hívják a kislányukat? – kérdezte Renesmée izgatottan.
- Elenának hívják – feleltem mosolyogva.
- És mikor jönnek hozzánk? – faggatott tovább.
- Hamarosan – mosolyogtam még jobban, látva lányom
lelkesedését.
- Na szóval, Marissáék nem tudtak nekünk segíteni, ezért hazajöttünk
és itt vártak a többiek Lucassal.
- Ki az a Lucas? – kérdezte Bella.
- Ő is vámpír. A Volturitól jött hozzánk, mert itt szeretne maradni velünk.
És ő gyógyított meg titeket is.
- Hogyan? – kérdezte Renesmée.
- A testvére betegített meg titeket a Volturi parancsára – láttam, ahogy
Bella szemeiben harag lángol fel, ezért megsimogattam az arcát. Ez segített,
mert szerelmem megnyugodott.
- Folytasd, kérlek – mondta Bella.
- Lucas idejött, hogy segítsen nekünk és meggyógyítson titeket – fejeztem
be.
- Miért?
- Itt szeretne velünk maradni. Nem akarja az embereket bántani. Én bízom
benne, szerintem ő egy jó vámpír – magyaráztam.
- Ő gyógyította meg Renesméet? – kérdezte Bella.
- Igen – válaszoltam.
Láttam Bellán, hogy ezzel már meg is enyhült. Ő is valamiféle
bizalmat kezdett el táplálni Lucas felé, amiért meggyógyította
Renesméet. Én is ezt éreztem.
- Hol van most Lucas? – kérdezte szerelmem.
- A nappaliban a többiekkel – válaszoltam, miután a gondolataik
alapján behatároltam őket.
- Szeretnék vele találkozni – mondta Bella.
- Én is – mosolygott Renesmée.
- Hát akkor menjünk le – ajánlottam és elindultam kinyitni az
ajtót. A lányok kisétáltak a szobából és én követtem őket a
nappaliba, ahol ott volt a család többi tagja és Lucas….

Ébredés

(a képet Kukacnak köszönhetjük :D mégegyszer köszönöm Kukac)

( Edward szemszöge)
Lucas lassan odasétált Renesméehez és megérintette a homlokát…
Lucas behunyt a szemét, amint a lányom homlokához ért.
Mi lesz ha nem működik?
Mi lesz ha nem gyógyulnak meg?
Mi lesz velük?
Ezek a kérdések nem hagytak nyugodni, míg Lucas ki nem
nyitotta a szemeit és el nem vette a kezét Renesmée
homlokáról.
- Mi történt…? – kezdtem volna faggatni, de egy hang
megakadályozott benne.
- Anya, apa – nézett rám Renesmée .
- Szia tündérem – köszöntem neki mosolyogva.
- Apa, miért van mindenki a szobában? – kérdezte álmos
hangon.
- Mert betegek voltatok és aggódtunk – felelte Alice.
- Hogy érted azt, hogy betegek? Én és még ki? – kérdezte
lányom összezavarodva.
- Kicsim, te és a mami megbetegedtetek – mondtam és megsimo-
gattam Bella arcát. Ő még mindig nem ébredt fel.
Renesmée most vette észre Bellát, aki mellette feküdt.
- Mami – szólította meg őt, de szerelmem nem válaszolt neki sem.
- Mami – sírta Renesmée.
Kislányom arcán csíkokat húztak a könnyek. Szegénykém annyira
szereti Bellát.
- Miattam beteg a mami, igaz? – hangzott az akadozott kérdés.
- Nem, nem miattad beteg a mami – mondtam határozottan, mert
nem akartam, hogy önmagát hibáztassa.
- Mami ébredj fel, kérlek – könyörgött neki.
Most mégis mit tehetnék? Jobban kéne lennie. Fel kellett volna
ébrednie, ahogy Renesméenek is. Miért mindig ő? Miért ő vonzza
a bajt? Miért kell mindig elszakadnia tőlem és most már tőlünk?
Miért? Annyi miért? Miért kell azt látnom, hogy a lányunk sír?
Miért kell neki is szomorúnak lennie? Miért nem lehet Bella a
családjával?

( Renesmée szemszöge)
Azt hiszem aludtam, igen mivel fekszem biztosan aludtam. Már
szinte teljesen magamnál vagyok és épp apa hangját hallom:
- Mi történt…? – kérdezte, de nem hagytam, hogy befejezze
a mondatot.
- Anya, apa – és ahogy oldalra fordítottam a fejem megláttam
apát az ágy mellett.
- Szia tündérem – köszönt mosolyogva.
Ahogy körbenéztem a szobában láttam, hogy az egész család
itt van, sőt még egy idegen is.
- Apa, miért van mindenki a szobában? – kérdeztem és sikerült
elnyomnom egy ásítást.
- Mert betegek voltatok és aggódtunk – mondta Alice néni.
- Hogy érted azt, hogy betegek? Én és még ki? – nem értettem
ezt az egészet. Igen én beteg voltam emlékszem, amikor megszédültem
a lépcsőn, de rajtam kívül ki lehet még beteg? Itt mindenki vámpír,
csak én lehetek beteg.
- Kicsim, te és a mami megbetegedtetek – mondta apa és megsimogatta
anya arcát.
Észre sem vettem eddig, hogy anya itt fekszik mellettem.
- Mami – szóltam neki, de ő nem válaszolt.
- Mami – éreztem, hogy a könnyek végigfolynak az arcomon.
Anya itt fekszik mellettem és alszik, de egy vámpír nem alszik.
És apa, ő is olyan szomorú. Biztos, hogy baj van, valami nagy baj.
- Miattam beteg a mami, igaz? – kérdeztem nagy nehezen, mivel
a sírástól alig kaptam levegőt.
- Nem, nem miattad beteg a mami – mondta apa és tudtam, hogy
tényleg így gondolja.
- Mami ébredj fel, kérlek – könyörögtem neki és sírva borultam rá.
Szorosan öleltem, hátha ezzel sikerül őt meggyógyítanom….

( Bella szemszöge)
Fekszem és sötét van. Hol vagyok? Hol van Edward és Renesmée ?
Mi van velem?
Hallok valamit. Nem szeretem ezt a hangot, mert ez a hang azt jelenti,
hogy a kislányom sír.
- Mami, ébredj fel, kérlek – sírta és éreztem, hogy szorosan megölel
és valaki az arcomat simogatta.
- Szerelmem, kérlek gyere vissza hozzánk – suttogta Edward a fülembe.
- Kérlek, mami – zokogta Renesmée.
Már éreztem a testem, ezért átkaroltam őt és azt suttogtam:
- Ne sírj kicsim, nem lesz semmi baj.
- Bella, szerelmem ki tudod nyitni a szemed? – kérdezte Edward.
Kinyitottam a szemem és egy aggodalomtól csillogó szempárral
találtam szembe magam.
- Ne aggódj most már minden rendben – simítottam végig az arcán.
- Jaj Bella, én annyira szeretlek – suttogta Edward.
- Én is, mami. Én is szeretlek – szipogta Renesmée.
- Én is szeretlek titeket. Az életemnél is jobban – mondtam, mire
mind a ketten szorosan megöleltek.

Sziasztok

Kérlek ne haragudjatok amiért nem jön a friss.
Már 3 napja beteg vagyok.
Ebből a hétvégém úgy telt, hogy lázas voltam
(és még vagyok is).
Amint jobban leszek egyből hozom a frisset.
És kárpótlásképp a gyógyulásos feji hosszú lesz.
Remélem rajtam kívül senki sem beteg.
Tényleg sajnálom.

Puszi mindenkinek: Rella

Több mint remény: gyógymód - 2.rész

(Edward szemszöge)
- Onnan, hogy ezt a bátyám tette.
- Hogy érted azt, hogy ezt a bátyád tette? – kérdezte Rosalie,
aki már nagyon ideges volt.
- Úgy, hogy ezt a bátyám tette. Ez a képessége.
- Pontosan mi is? – kérdezte Emmett.
- Megbénítja a vámpírokat, az embereket pedig úgy megbetegíti,
hogy belehalnak. Mivel a lányod félig vámpír és félig ember, ő
ebbe az állapotba került.
- És hogy tudnád meggyógyítani?
- Ahogy mondtam, csak meg kéne érintenem – felelte.
- Miért gyógyulna meg az érintésedtől? – kérdeztem most én.
- Ez a képességem. Gyógyító vagyok a bátyám ellentéte. Ő
megbetegít, én meggyógyítok – magyarázta Lucas.
- Miért akarsz te segíteni nekünk?
- Mert én nem akarok bántani senkit sem. Látom, hogy ti rendes
és a szeretet által összetartott család vagytok.
- Akkor a bátyád miért akart bántani minket? – Rose hangjából
kilehetett venni, hogy nem bízik Lucasban.
- Ő sem akart, de meg kellett tennie – komorodott el Lucas.
- Miért kellett megtennie? – kérdezte apám kíváncsian.
- A Volturi megparancsolta, hogy próbálja ki a képességét
egy bizonyos Bellán. Mivel rajta nem fogott a bátyám képessége,
azt parancsolták neki, hogy próbálja ki a kislányon is – mondta Lucas.
Sütött a szavaiból az utálat. Utálta a Volturit legalább annyira, mint mi.
- Nem hiszem el, hogy még mindig nem hagynak minket békén –
morogtam dühösen.
Reméltük, hogy a nemrégiben tett látogatásuk után békén hagynak
minket. De láss csodát, mert már megint a Volturi keseríti meg az
életünket.
Ránéztem Lucasra és azon töprengtem megbízhatunk e benne. A
gondolatai semmilyen hátsó szándékról nem árulkodtak, tényleg
csak őszintén segíteni akar. Ő egy rendes vámpír, annak ellenére is,
hogy hol élt eddig. Csak a bátyja miatt élt a Volturival, de amit a
családunkkal tettek, azt ő már nem tudta elviselni. A bátyja megváltozott,
már nem olyan volt, mint emberként, ezért is döntött úgy Lucas,
hogy idejön és segít nekünk. Magam sem tudom, hogy miért, de
megbízom benne. Talán mert annyira vissza akarom kapni Bellát
és Renesméet vagy talán azért, mert a gondolatai és a személyisége
is azt mutatja, hogy ő egy jó ember, azaz vámpír.
- Gyógyítsd meg őket – néztem Lucas szemébe.
- Megteszem – felelte határozottan.
- Edward? – kérdezett apám. Ő nem bízott annyira Lucasban, mint én,
ezért megerősítést várt.
- Megbízom benne – mondtam még mindig a szemébe nézve.
Ő állta a tekintetem és úgy válaszolt:
- Köszönöm. Én tényleg csak segíteni szeretnék és nagyon sajnálom,
ami veletek történt.
- Mi végig ott leszünk és ha csak egy rossz mozdulatot is teszel,
azt nagyon megbánod – figyelmeztette Emmett.
- Semmi rosszat nem fogok tenni. Esküszöm.
- Odafent vannak. Gyere utánam – mondtam és elindultam az
emeletre.
A szobába érve megpusziltam mindkettejük arcát majd szerelmem
mellé térdeltem, hogy majd Lucas odaférjen Renesméehez.
A szobába érve Lucas ránézett szerelmemre majd lányomra és hatalmas
düh támadt benne.
Hallottam a gondolatait:
’ Milyen gyönyörűek ezek az ártatlan teremtések. Ez a két csodálatos
teremtés soha nem tudna ártani senkinek. A tündéri kislány, aki legnkább
egy kis angyalra emlékeztet. És az édesanyja, aki annyira szereti a lányát,
hogy a kötődése hozzá őt is megbetegítette. Hogy bánthatta őket a Volturi?
A bátyám? Hogy bánthatta őket bárki? ’
Ezek a gondolatok csak még jobban meggyőztek arról, hogy bízhatok
benne.
- Biztos, hogy menni fog? Csináltál már ilyet ezelőtt? – aggodalmaskodott
Esmé.
- Igen csináltam és eddig mindig mindenki meggyógyult – felelte Lucas.
- A feleségemet is megtudod gyógyítani? – kérdeztem.
- Én csak a lányodat tudom meggyógyítani. A feleséged gyógyulása
az már kettőjükön és a kötődésükön múlik. Ha a lányod meggyógyul a kapocs
által a feleséged is, de ez majd akkor kiderül –magyarázta.
- Értem – feleltem.
- Akkor kezdhetem? – kérdezte Lucas.
- Mit fogsz csinálni? – kérdezte Rose.
- Csak megérintem a kislány homlokát. Az egész mindössze néhány
másodperc.
- Rendben. Kezdheted –mondtam.
Lucas lassan odasétált Renesméehez és megérintette a homlokát….