2. Érzelmek

A hazaút gyors volt, mindössze tizenöt perc. Alice és Jasper halkan
beszélgettek. Szerelmem csendben volt. Tudtam miért ilyen
csendes. Nagyon egyszerű volt az oka: már otthon akart lenni.
Megálltam a ház előtt, hogy a többiek kiszállhassanak míg én
beállok a kocsival a garázsba. Mikor beértem a házba az első
amit hallottam ez volt:
- Mami!
A következő pillanatban már szerelmem karjaiban volt a lányunk.
Néhány másodpercig szorosan ölelték egymást. Olyan gyönyörűek
így együtt. Majd Renesmée megszólalt:
- Mami, hol van apu?
- Itt vagyok, kicsim.- mondtam, és már meg is öleltem őket.
- Jaj de jó hogy itthon vagytok, már nagyon hiányoztatok!
- Te is nekünk!- mondtuk egyszerre Bellával, mire mind a
ketten elmosolyodtunk.
Renesmée mindenkinek adott egy puszit míg Bella és én
leültünk a kanapéra. Mikor a többiek fölmentek az emeletre
lányunk odaszaladt és leült közénk, majd mi is megkaptuk
a puszinkat. Így hárman néztük a tévét. Míg Renesmée egy
mesén nevetett, addig a mi szánkara ő csalt mosolyt. Nagyon
szerette a meséket. Amikor már nem érdekelte a tévé
odafordult hozzám és kérlelő szemekkel azt kérdezte:
- Apa zongoráznál nekem egy kicsit?
Amikor így kér valamit pont olyan mint az anyja és
mivel egyiküknek sem tudok ellenállni, meg szívesen is
teszem csak ennyit mondtam:
- Neked bármikor kicsim.
Egy csókot adtam a fejére majd a zongorához ültem.
- Mit szeretnél mit játszak?- kérdeztem, bár sejtettem
a választ.
- A mami dalát!- jött a válasz. Imádja ezt a dalt.
Én mosollyal az arcomon már játszottam is.
Renesmée míg Bella ölébe ült, azt kérdezte:
- Mami, ugye milyen gyönyörű?
- Igen kicsim, gyönyörű.- válaszolta szerelmem
és ahogy nekem is, úgy lányunknak is feltűnt Bella
elérzékenyült hangja.
- Szeretlek mami!- mondta Renesmée.
- Én is szeretlek! Az életemnél is jobban.
És mint egy végszóra, a dal is végetért. Odamentem
hozzájuk és miközben őket öleltem az mondtam:
- Szeretlek titeket! Ti vagytok az életem értelmei!
- Én is szeretlek apu.- mondta lányom.
- Örökkön örökké!- ennyi volt szerelmem válasza.
Megcsókoltam a feleségem, de nem tartott sokáig mert
egy hüppögő hangra lettünk figyelmesek.
- Miért sírsz, tündérem?- kérdezte Bella látva lányunk
könnyes arcát.
- Csak…csak…csak mert annyira szeretlek titeket.
- Jaj kicsim ne sírj!- töröltem le könnyeit mosolyogva.
Annyira aranyos volt, mégis a szívem szorult össze, hogy
sírni látom. Ekkor vettem észre, hogy mindenki lejött
és csöndesen figyelt minket. Kivéve Carlile mert ő
dolgozni volt. Amikor már látták, hogy Renesmée
nem sír, odajöttek mind megölelték és egyszerre
hangzott el mindegyikük szájából:
- Mi is szeretünk Renesmée.
Mire lányom immár mosolyogva válaszolta:
- Én is szeretlek titeket.