3. Kis titok

(Esmé szemszöge)

- Renesmée nincs kedved sétálni egy kicsit?- kérdeztem
unokámtól.
- De igen.- mosolygott rám.
- Vigyázok rá!- intéztem szavaimat fiamékhoz.
- Tudjuk Esmé!- felelte Bella. Ő annyira kedves.
Mindannyiunk életébe fényt hozott, de különösen
Edwardéba.
- Gyere kicsim!- mondtam, mire ő megfogta a kezem és
már mentünk is ki a házból. Mindig is fájt, hogy nem lehettem
anya, de most már itt van nekem Rosalie, Emmett, Alice,
Jasper, Bella és Edward. Így már nem fáj annyira. Most pedig
nagymama lettem. Az unokám Renesmée egy angyal.
- Hová megyünk?- hallottam meg kérdését.
- Egy szép helyre amit nemrég találtam.
- Nagymami valami baj van?
- Nem angyalom. Miért kérdezed?
- Csak mert olyan csendben vagy.
- Elgondolkodtam. Ennyi az egész.
- Értem - mondta.
Megérkeztünk a kis vízeséshez, amit az egyik vadászatom
alkalmával találtam. Mosolyogva figyeltem unokám elképedt
arcát.
- Tetszik?- kérdeztem.
- Ez gyönyörű - mondta még mindig gyönyörködve a látványban.
- Szerintem is az.
Leültünk egy kidőlt fa törzsére és onnan néztük a víz csobogását.
- Eláruljak egy titkot?- kérdeztem pár perc csönd után, izgatottan,
mégis egy kis félelemmel.
- Persze – mondta ás rám emelte kíváncsi szemeit.
- Tudod nemsokára elköltözünk Spokane-be.
- Igen tudom.- felelte mosolyogva.
- Kinéztem egy nagy házat ott nekünk, de szeretném egy
kicsit felújítani - mondtam és vártam a reakcióját.
- Ez nagyszerű ötlet.
- Gondolod?
- Hát persze, én segítek bármiben.- felelte hatalmas
lelkesedéssel.
- Az jó lenne bogaram.- most már én is olyan lelkes voltam,
mint ő.
- De ez miért titok?
- Nem tudom a többiek mit szólnak majd.
- Biztos ők is jó ötletnek tartják majd - bíztatott.
- Remélem…
- Ne aggódj nagymami, én mindenben melletted állok.
- Köszönöm.- megöleltem és ő is szorosan tartott a kis
kezeivel.
- Kérdezhetek valamit?- kérdezte nagyon halkan.
- Kérdezz nyugodtan.
- Ott is lesz saját szobám, mint itt?
Felkacagtam a kérdésén.
- Persze, hogy lesz. Te választhatod ki a színét és be
is rendezheted.
- Komolyan?- kérdezte meglepetten.
- Hát persze.
- Jaj, én úgy örülök - hadarta vidáman.
- Én is - és tényleg örültem, mert az unokám boldog.
- A többieknek mikor mondod el?
- Este, amikor már Carlisle is itthon lesz.- válaszoltam
- Még ő sem tudja?- a hangjából arra következtetek
meglepődött, hogy még a férjemnek sem mondtam el.
- Nem, ez ma jutott az eszembe és még csak te tudod.
Ez a mi kis titkunk, estig ne mond el senkinek, jó?
- Rendben. A mi kis titkunk - és küldött felém egy
cinkos mosolyt, amit nem tudtam nem viszonozni.
- Gyere, ideje visszamennünk - mondtam, mert nem akartam,
hogy aggódjanak a szülei. Ismerve őket azt várják, mikor
érünk haza.
- Menjünk, úgyis ennék egy kis sütit.
- Süssünk?- olyan izgatott lettem. Imádtam neki sütni.
- Igen. Olyan csokisat.
Mivel imádja magát a csokit, a csokis süti a kedvence.
- Amilyet csak akarsz, angyalom - mondtam és elindultunk
vissza a házhoz.