8. Értük bármit

(Edward szemszöge)

Órák óta csönd van. Semmi mozgás, mintha megállt
volna az idő. Amikor az ember boldog csak úgy repül
az idő, de mikor szenved, megáll. Miért tart tovább a
szenvedés, mint a boldogság?
Mozgást, és beszélgetést hallottam a nappaliból. Talán
találtak valamit, aminek a segítségével az én Bellám és
Renesméem meggyógyulhat. Apám nagyon erősen
koncentrált, hogy meghalljam a gondolatait, amiknek ez
volt a lényege: ’ Edward, kérlek, gyere le, beszélnünk kell!’
- Nem. Nem hagyom őket egyedül.
Nem lepte meg őket a válaszom.
- Majd én velük maradok – ajánlotta Alice az ajtóból.
- Nem hagyom itt őket egy percre sem – jelentettem ki.
- Fiam, muszáj beszélnünk.
Akkor beszéljünk itt, mert én nem megyek sehová.
- Rendben.
Mire kimondta, már az egész család a szobában volt.
Rosalie a lányom mellé sétált, és végig simított az arcán,
míg Alice Bellához szaladt, és egy puszit nyomott az arcára.
Jasper és Emmett csöndben az ágy végéhez, anya és apa
mellém álltak , és a vállamra tették a kezüket. Percekig senki
nem szólalt meg. Mindenkinek hiányzik Bella és Renesmée
hangja, nevetése, és a vidám játszadozások. Hiányzik nekik
egy testvér, egy sógornő, egy barátnő, egy unoka, egy kislány,
aki minden nap játszik velük, akinek mesét mondhatnak.
Nekem a lányom és a szerelmem hiányzik.
Végül Carlisle törte meg a csöndet:
- Fiam, muszáj beszélnünk valamiről.
- Hallgatlak – mondtam, mivel mióta életem értelmei itt
fekszenek nem figyelek a gondolatokra.
- Edward, egy hete kutatunk és semmi eredmény, semmi,
amivel bármit is kezdhetnénk.
- Tudom.
- Szerintünk el kellene menni a Volturihoz – mondta halkan.
Renesmée születése óta nem találkoztunk velük, és akkor
sem valami békés szándékkal jöttek hozzánk. Azóta az
eset óta egyikünk sem bízik a Volturiban.
- Minek? – kérdeztem egy kicsit indulatosan.
- Talán ők tudnak segíteni.
- Hogyan? Renesmée különleges, előtte még félvért
sem láttak.
- Hatalmuk van, Edward. A hatalmuk a tudásukból fakad.
Azóta lehet, hogy már többet tudnak.
- Nem bízom bennük.
- Ahogy egyikünk sem – tette hozzá Rosalie.
- És mégis tőlük kérjünk segítséget? – kérdeztem.
- Edward! Mi mind ugyanazt akarjuk, azt, hogy Bella
és Renesmée meggyógyuljon. Ha ezért a Volturihoz kell
mennünk, megtesszük – mondta Alice elszántan.
- Bármit megtennék értük – néztem a két legcsodálatosabb
személyre az életemben.
- Tudjuk – mondták egyszerre.
- Ki menjen Olaszországba? – kérdeztem minden érzelem nélkül.
- Úgy gondoljuk Emmettnek, neked és nekem kellene mennünk –
felelte apám.
- Én nem hagyom itt őket – mondtam már nem először.
- Alice nem mehet, mert Aro szemet vetett rá. Rose és Esme
ápolja Belláékat. Jasper pedig vigyáz a lányokra. Lásd be,
Edward, ez a legjobb megoldás – magyarázta Carlisle.
- Nem tudom itt hagyni őket – suttogtam kétségbeesetten.
- Tudom fiam, de muszáj – mondta Esme, és átölelt.
- Edward, nem engedem, hogy bajuk essen. Vigyázni fogok
rájuk – ígérte Jasper.
- Nagyon megszerettem Bellát. Renesmée olyan, mintha egy
kicsit az én lányom is lenne. Bármit megtennék értük, Edward,
ők is a családom. A családért mindent megteszek – mondta ki
Rosalie hangosan, mit érez a családdal kapcsolatban.
- Köszönöm – néztem végig mindegyikükön.
- Szeretünk titeket, Edward! –nézett Alice a szemembe.
- Mi is szeretünk titeket! – kijelentésem alatt végignéztem
mindenkin. Láttam a szemükben az őszinte szeretetet.
- Mikor akartok indulni? – kérdeztem.
- Holnap. Minél hamarabb, annál jobb – mondta Emmett.
- Akkor holnap. Mindent elrendeztetek? –néztem apámra
a válaszért.
- Igen, mindent. Reggel nyolckor indulunk a reptérre.
- Jó.
- Addig magatokra hagyunk titeket – mondta anyám, és
kiterelt mindenkit a szobából.
Én csak néztem őket. Harcolni fogok értük. Mindent
megteszek, hogy ismét velem lehessenek, ha ezért a
Volturihoz kell mennem, akkor elmegyek. Értük bármit.