Több mint remény: gyógymód – 1.rész

(Edward szemszöge)
Nemsokára hazaérünk. Végre láthatom őket igaz, hogy csak öt
napig voltunk távol, nekem éveknek tűnik. Mindig hiányoznak,
akkor is ha percekig és akkor is ha napokig nem láthatom őket.
Előttük csak léteztem, de nem volt miért élnem. Most már van
miért élnem, itt vannak ők, Renesmée és Bella miatt élnem kell,
hogy megvédjem őket, hogy szeressem őket. Elértük az erdő
szélét, tehát perceken belül újra láthatom őket. Az a jóérzés,
amit a viszontlátásuk keltett bennem, felváltotta az aggodalom,
amikor megéreztem egy idegen vámpír szagát. Gyorsabban
futottam, mint eddig, amivel Carlislet és Emmettet magam
mögött hagytam. Már láttam a házat és mit sem törődve az
ajtóval, beugrottam az ablakon a szobámba. Esmé és Alice
volt a szobában Belláékkal, amitől kicsit megnyugodtam,
mert láttam, hogy nem esett bajuk.
- Nincs változás – szólt Alice miközben én megpusziltam
a számomra legfontosabbakat.
- Látom – feleltem elkeseredetten.
Pár másodperc hallgatás után megkérdeztem:
- Hol az idegen?
- A nappaliban. Rose és Jasper szemmel tartja.
- Mióta van itt?
- Tegnap délután jött – felelte Alice és levetítette nekem a
délután.
Épp Belláékra vigyázott, amikor látomás pergett le a szeme
előtt. Látta, hogy egy idegen vámpír hozzánk tart és perceken
belül ideér. Gyorsan szólt mindenkinek, hogy készüljenek
föl. Amikor az idegen megérkezett Jasper lefogta és azóta
a nappaliban tartja szemmel, Rose pedig velük maradt a
biztonság kedvéért.
- Lemegyek – mondtam és már ki is mentem a szobából.
A lépcső közepénél jártam, amikor megérkezett apám és
Emmett, aki azonnal szerelme mellé állt.
Carlisle egy gyors helyzetfelmérés után megszólalt:
- Üdvözlöm. A nevem Carlisle Cullen. Ők a gyerekeim –
üdvözölte udvariasan az idegent.
- Üdvözlöm. Én Lucas vagyok – köszönt ő is.
- Honnan jöttél? – kérdezetem.
- Eddig a Volturival éltem, de ott hagytam őket – felelte.
- És csak úgy elengedtek? – kérdezte Rose szkeptikusan.
- Nem én kellettem nekik, hanem a bátyám, ezért nem
marasztaltak – válaszolta Lucas.
- És miért jöttél hozzánk? – kérdezte most apám.
- Mert szeretnék veletek maradni. Nem akarom az
embereket bántani, úgy akarok élni, mint ti.
- És azt hiszed, hogy most csak úgy idefogadunk? –Rose
kezdett dühös lenni.
- Nem – válaszolta Lucas – Abban bíztam, hogyha meggyógyítom
az ő – és itt rám mutatott – lányát, akkor fontolóra veszitek – mondta
bátortalanul.
- Hogy mi? Meg tudod gyógyítani? – kérdeztem és már mellette is
termettem.
- Igen megtudom gyógyítani – nézett a szemembe.
- Hogyan? – kérdezte apám.
- Csak meg kell érintenem – válaszolta.
- Honnan tudod? – kérdeztem.
- Onnan, hogy ezt a bátyám tette.